Rajzlapról a pohárra

Interjú Juhász Attilával, aki az idei borospoharaink grafikáinak megálmodója.

Belső oldal - láthatatlan | 2021. 06. 22.

A Rosalia idei grafikájának fő csapásvonala a boros és pezsgős-dugó figurák életre keltése, melyet Lampert „Lampi” Benedek fotózás formájában megvalósított. Ezzel párhuzamosan nem szabad megfeledkeznünk az idei új pohárgrafikáról sem, melynek hasonló koncepcióban, de a borospoharakra illeszkedve kellett megjelenniük. A munkára megkértük többek között Juhász Attilát is, aki korábban dolgozott már a Rosalia csapatának.

Miért neveznek hobbygrafikusnak, és hogyan csöppentél a Rosalia világába?

A munkámat tekintve egyáltalán nem foglalkozom grafikák készítésével, de mindig szerettem kézzel rajzolni, elég jó kézügyességet örököltem édesapámtól. Ezt tudták is a csapatban, és egy adandó alkalommal megkértek egy-két skicc elkészítésére. Többek között így született meg a két évvel ezelőtt nagy sikert aratott Darth Vader grafika is, innentől bekerült a nevem a nem létező kalapba, és amikor felkérnek egy-egy tervre, próbálok a legjobb tudásom és kreativitásom szerint alkotni. Nem gondolom, hogy jobb lennék a többi felkért grafikustól, csak éppen most ez a stílus illeszkedik az arculathoz.

Hogyan lehet egy parafadugót dugót életre kelteni?

Nehezen. Amikor megkaptam az instrukciót, csak annyi volt, hogy parafadugó figura legyen, és adtak hozzá néhány szlogent: barátok, megadom a módját, énidő. Önmagában egy dugót úgy ábrázolni, hogy a poháron is mutasson, felismerhető és szerethető figura legyen, a szlogennek is megfeleljen, ugyanakkor ne legyen túl stilizált… nem egyszerű. Ilyenkor sok terv születik papíron, mire egy figura elkészül. Amikor egy pohárgrafika-evolúció elkezdődik, az első rajz az utolsónak a nyomába sem ér már. Ha most ránézek a rajzokra, rögtön tudnék mit javítani rajtuk. A grafikák a 2020-as évre készültek, de csak most kerültek a poharakra. Úgy gondolom, hogy Lampival közösen egy olyan egyedi arculatot sikerült létrehoznunk, amit a szervezők megálmodtak.

Látsz-e folytatási lehetőséget a figurákban?

Egyértelműen igen, van benne lehetőség bőven, szuper kis sorozat készülhetne a következő években. Egyelőre az idei poharakat átadjuk a nagyközönségnek és majd ők eldöntik, hogy lesz-e folytatás.